1853-ban a Nemzeti Színházban működő zenekar karmesterének, Erkel Ferencnek és a zenekar vezető tagjainak (Doppler Károly, Doppler Ferenc, Ridley-Kohne Dávid, Huber Károly) köszönhetően indult el a filharmóniai mozgalom, melynek eredményeképpen megalakult az ország első, rendszeres koncerttevékenységet folytató szimfonikus zenekara. Az első koncertre 1853 november 20-án került sor, mely egyben – Európán elsőként – egy bérleti sorozat első hangversenye is volt. Az európai zeneélet egyik központjában, Bécsben, a Filharmonikusok csak 7 évvel később tartották meg első bérletes sorozatukat.

Társaságunk története páratlan a maga nemében: számos zenetörténeti jelentőségű esemény, az itt megforduló, és a kor szempontjából is meghatározó jelentőségű zeneszerzők és előadóművészek hosszú sora együttesen eredményezi azt a történésekben gazdag múltat, mely alapján a zenekart méltán a legjelentősebb európai zenekarok sorában tartják számon. A magyarországi szimfonikus koncertélet alapjait fektette le együttesünk, számos alkalommal egész Európa figyelt a budapesti koncertjeinkre, és kritikusok hada vitte a hírt a magyar közönség zeneszeretetéről.

Megalapítása óta mindig is alapvető célkitűzéseink között szerepelt a múlt és jelen nagy zenei alkotásainak előadása: ennek eredménye, hogy olyan személyiségek határozták meg a zenekar történetét, mint Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Goldmark Károly, Johannes Brahms, Antonín Dvořák, Gustav Mahler, Pietro Mascagni, Richard Strauss, Maurice Ravel, Dohnányi Ernő, Ottorino Respighi, Bartók Béla, Igor Sztravinszkij, Kodály Zoltán, Weiner Leó, Kadosa Pál, Petrovics Emil, Szokolay Sándor, és nem utolsó sorban Kurtág György.

A Budapesti Filharmóniai Társaság számára ajánlott, illetve a Zenekar által elsőként bemutatott legfontosabb művek:
Bartók: A csodálatos mandarin (szvit)
Bartók: Öt magyar népdal
Bartók: Táncszvit
Dohnányi: Szimfonikus percek
Dohnányi: Ünnepi nyitány
Goldmark: Zrínyi – szimfonikus költemény
Kodály: Galántai táncok
Kodály: Psalmus Hungaricus
Liszt: Szent Erzsébet legendája
Liszt: II. Mephisto keringő
Mahler: I. szimfónia
Weiner: Concertino