Július 20-án egy káprázatos hangulatú, nagyszabású Hungarikum Gálakoncerttel várjuk Önöket a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon! A több mint 100 színpadi közreműködőt felvonultató koncert páratlan módon idézi meg kulturális értékeinket, és ígér felejthetetlen nyáresti élményt. Az est a népzene, néptánc, az operett és az opera köré épül, és egy egész estés utazás keretében vezet végig minket a több mint ezeréves kultúránk történelmén. Nemzeti értékeinket, hagyományainkat, büszkeségeinket, hungarikumainkat olyan kiválóságok közreműködésével mutatja be, mint Kriszta Kinga, Mester Viktória, Boncsér Gergely és Molnár Levente.
Őket kíséri a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Somogyi-Tóth Dániel vezényletével, valamint az esten közreműködik a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zenekara.
Brahms, Erkel, Kodály, Bartók, Kálmán Imre, Lehár Ferenc világhírű dallamai egy igazi ünnepi estét varázsolnak majd. A gála rendezője Zakariás Zalán, kreatív munkatársa Bori Tamás. A gáláról készült felvételt a Duna TV augusztus 20-án, a nemzeti ünnepünkön tűzi műsorra. A Hungarikum Gálakoncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre. A program a III. Debreceni Ünnepi Játékok keretében valósul meg.
Közreműködik:
Mester Viktória, Kriszta Kinga, Molnár Levente, Boncsér Gergely
Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes
Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zenekara
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Helyszín:
Nagyerdei Szabadtéri Színpad
Cím:
4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 6.