fbpx
2024.06.15. 20:00
Magyar ábrándok a reformkorban - Himnusz 180 Zenekari koncert
Magyar Zene Háza
Jegyvásárlás
Megosztás

„Hazádnak rendületlenül…” Milyen zene kísérte ezt a nagy korszakot, Vörösmarty, Petőfi, Arany korát, mely a zenében is forradalom volt? Aki csak tehette, kereste a magyar zene új és önálló hangjait. Erkel Ferenc és Liszt Ferenc ennek a pezsgő időszaknak a legnagyobb alakjai, de rajtuk kívül a teljes zenei társadalom az alkotás lázában égett. Sok méltatlanul elfelejtett zeneszerző volt közöttük, koncertünk nekik is kíván emléket állítani. Képzeletben egy magyar zenei arcképcsarnokban sétálunk, elidőzünk jeles muzsikusok portréjánál, megtudjuk, mi lett volna, ha a Himnusz-pályázaton Egressy Béni került volna ki győztesen, vagy a Szózat-pályázaton Erkel Ferenc. A Himnusz zenéjének megkomponálására ugyanis egy zeneszerző-versenyt hirdettek, melyet a kor kiemelkedő géniusza, Erkel Ferenc nyert meg. A győztes pályamű kihirdetésére 1844. június 15-én került sor, éppen száznyolcvan évvel ezelőtt. A verseny második helyezettje Egressy Béni műve lett, akit a Szózat szerzőjeként ismerünk. A koncerten elhangzik mindkét verzió. De nemcsak a Himnusz körüli érdekes felfedezések órája lesz ez, hanem a magyar reformkor félig-meddig elfeledett, kimagasló zenészeinek, Erkel pálya- és harcostársainak megidézése is. Közéjük tartozott Huber Károly, a világhírű hegedűs Hubay Jenő édesapja; Doppler Ferenc, korának ünnepelt fuvolaművésze és komponistája; és Ridley-Kohne Dávid, Erkel zenekarának koncertmestere, a magyar hegedűiskola egyik korai, meghatározó alakja is. Jó rájuk gondolni egy nevezetes évfordulón a Magyar Zene Házában!

Közreműködik:
Schnöller Szabina – szoprán, Heim Mercedes – alt,
Megyesi Zoltán – tenor, Jekl László – basszus,
Nagao Haruka, Stankowsky Eszter, Gál Károly, Fahidi Patricia – hegedű,
Rácz János, Kunszeri Márta – fuvola
István Király Operakórus, Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar, Primavera Kórus (Székesfehérvár),
és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

Az est házigazdája Batta András.

Tervezett műsor:
Erkel Ferenc – Hubay Károly: Hunyadi ábránd két hegedűre és zenekarra (Dénes István hangszerelése)
Ridley-Kohne Dávid: Concerto négy hegedűre: 3. tétel - Rondo Hongrois
Doppler Ferenc: Magyar fantázia két fuvolára
Erkel Ferenc: Szózat
Egressy Béni: Himnusz-pályamu
Erkel Ferenc: Magyar Cantate
Erkel Ferenc: Himnusz

Helyszín:
Magyar Zene Háza

Cím:
1146 Budapest, Olof Palme sétány 3.