A Budapesti Filharmóniai Társaság muzsikusai a novemberi hideget energikus, erőteljes muzsikákkal ellensúlyozzák, ráadásul Esz-dúrban – erről a hangnemről gyakran írták vagy mondták, hogy fényes, ünnepélyes. Mind Beethoven triójában, mind Schumann kvintettjében találkozhatunk az ujjongó öröm hangjával. A fiatal bonni mester részben még kötődik a mozarti hagyományokhoz, de már merőben eltér a nagy előd azonos felépítésű és hangnemű darabjától: sajátos karakterrel, illetve fennkölt lassú tételekkel és kecses menüettekkel tarkítja a tüzes szélső tételeket. Schumann gyakran idézett zenéje pedig maga a túlcsorduló érzelmesség – híres lassúja, mely panaszos induló karakterét ölti, álmodozó és hadakozó epizódjaival Ingmar Bergman Fanny és Alexanderében is központi szerepet kapott, nem véletlenül. A gyors tételekben a parádés virtuozitás hangja szól, ami biztosan feledteti majd a hideget, az esőt és a tar fákat, így ha bármi őszit eszünkbe juttat, akkor az talán egy jó bögre forralt bor lehet.
Az Esz-dúr hangnemről, Beethovenről és Schumannról, illetve elhangzó műveikről Tóth Endre zenetörténész mesél majd, elősegítve a minél mélyebb műélvezetet, az élményt pedig a Jászai Mari-díjas színművész, Császár Angela varázsolja majd összművészetivé az általa választott és előadott versekkel.
Közreműködik:
Nagao Haruka – hegedű, Mészáros Balázs – brácsa, Zacher Wambach Tibor – cselló
Ecseki Anikó, Szajkó Géza – hegedű, Fülöp Levente – brácsa, Pólus László – cselló, Bozay Melinda – zongora
A verseket válogatta és előadja: Császár Angela, Jászai Mari-díjas színművész
Az est házigazdája: Tóth Endre, zenetörténész
Tervezett műsor:
Beethoven: Esz-dúr vonóstrió, op. 3, no. 1
Schumann: Esz-dúr zongoraötös, op. 44
Helyszín:
Óbudai Társaskör
Cím:
1036 Budapest, Kiskorona utca 7.