Minden, ami a csövön kifér – ez a májusi koncertünk mottója, hiszen fafúvós és rézfúvós kvintettre komponált vagy áthangszerelt műveket hallhatunk az Óbudai Társaskörben a Budapesti Filharmóniai Társaság muzsikusainak tolmácsolásában. Sőt, a hangverseny második részében fúvósaink egyesítik erejüket, hogy Offenbach, Gounod,
Csajkovszkij, Brahms és Dvořák örökzöld dallamait úgy szólaltassák meg, ahogy eddig soha. És hogy miféle örökzöld dallamok ezek? Nos, az itáliai reneszánsz egyik mestere, Adriano Banchieri fogalmazta meg a következő gondolatot: „A komoly, drámai művek mellett az embernek szüksége van vidámságra, könnyű szórakozást nyújtó darabokra is. Csináld jól az egyiket, és élvezd a másikat.”
Ennek szellemében a májusi műsor az önfeledtségről szól: csupa olyan zenével találkozhatunk, melyet szerzője a szórakoztatás jegyében komponált. És ahogyan a fent idézett Banchieri szavaiból kiderül, a vidámságra már a
reneszánszban is szüksége volt mindenkinek, a zene egyik célja pedig az volt, hogy táncoljanak rá. Így a reneszánsz
Susatótól a barokk Telemannon és a preklasszikus Carl Philipp Emanuel Bachon át egészen az 1989-ben elhunyt Alan Civilig különféle táncoké lesz a főszerep a koncert első felében, a már említett második rész pedig főleg az európai kontinens nemzeti zenéit veszi számba a nagy romantikus komponisták segítségével. A gazdag zenei kínálatot a költészet gyöngyszemei egészítik ki a sokoldalú, fiatal színművész, Törőcsik Franciska előadásában, az elhangzó zeneművekről pedig ezúttal is Tóth Endre zenetörténész mesél majd érdekes-izgalmas sztorikat.
Közreműködik:
Rácz János – fuvola
Várnai Beáta – klarinét
Szélpál Krisztina – oboa
Hartenstein István – fagott
Gáspár Tamás, Tóth Gábor – kürt
Szabó Sándor – harsona
Könyves Tóth Mihály, Nagy Csaba – trombita
Székely Zsolt – tuba
Kerek Csombor – ütőhangszerek
A verseket válogatta és előadja Törőcsik Franciska színésznő.
Az est házigazdája Tóth Endre, zenetörténész.
Tervezett műsor:
C. P. E. Bach: B-dúr divertimento
Weiner – Kovács Zoltán: Divertimento No. 1, Op. 20 - 2. Rókatánc
Vejvoda: Söröshordó-polka
Susato: Danserye – Basse danse bergeret
Telemann: Szvit – Sarabande, Menuet, Bourrée
Civil: Tarantango
Offenbach: Orfeusz az alvilágban – Nyitány
Gounod: Faust – Keringő
Gounod: Faust – Walpurgis-éj (részlet)
Csajkovszkij: Hattyúk tava – Pas de deux, Kis hattyúk tánca, Spanyol tánc
Brahms: Magyar tánc, no. 16
Dvorák: Szláv tánc, op. 46, no. 8
Helyszín:
Óbudai Társaskör
Cím:
1036 Budapest, Kiskorona utca 7.