1952

Tardos Béla – az újonnan létrejött szervezet vezetője – a következőképpen összegezte az Országos Filharmónia feladatait az Új Zenei Szemle 1952 márciusi számában: „A Minisztertanács határozatával létrehozott Országos Filharmónia a magyar hangversenyélet megszervezésére alakult intézmény, melynek feladata a magyar zeneélét különböző hangversenyző testületéinek és művészeinek egybehangolása, műsorpolitikájának irányítása a Párt és állam által megszabott kultúrpolitikai elvek alapján. Az előbb mondottakból következik, hogy az Országos Filharmónia olyan intézmény, amely már felépítésében is gyökeresen különbözik a kapitalista államok hangversenyrendező vállalataitól. De gyökeresen különbözik a magyar hangversenyéletet eddig szervező Muzsika Hangversenyrendező Állami Vállalattól is. A hangversenyélet megszervezésére most már nem csupán egy iroda áll fenn hanem olyan szerv, amely szervnek közvetlen irányítása alá tartoznak zenekarok, énekkar és rendelkezik szólistákkal, továbbá hangversenytermei is vannak. Mindezek a tényezők lehetővé teszik, hogy valóban összehangolja a magyar hangversenyélet tényezőit és szocialista irányba vezesse azokat. A zenei szervek birtokában azonban már nem csupán a hangversenyrendezés a feladata, hanem kultúrpolitikai feladatokat is meg kell valósítania. E kultúrpolitikai feladatok kettős síkon jelentkeznek. Elsősorban a közönséggel való új kapcsolatban, másodsorban pedig az előadóművészekkel és testületekkel való viszonyban.” Bónis Ferenc a szervezet létrejöttéről és a Filharmóniai Társaság működésére gyakorolt hatásáról így írt: „A nagymúltú Filharmóniai Társaság vezetői nem minden aggodalom nélkül olvashatták ezt a programnyilatkozatot. Ha az Állami Hangversenyzenekar még nem foglalta el a fontosságának megfelelő helyet a zeneéletben, akkor gyanítható, hogy melyik együttes rovására akarja gyarapítani a maga tekintélyét. Nem kevésbé elgondolkoztató, hogy a Filharmonikusok legfőbb riválisa a minisztertanácsi határozattal állami státusba került, évi 110—120 hangversenyt lehetővé tevő költségvetéssel, nagylétszámú irodával és műsorszerkesztőséggel, saját szervező gárdával. Állami költségvetési szerv tartotta fenn a másik nagy fővárosi orkesztert, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát is, mely nemcsak a stúdióban szerepelt heti rendszerességgel, hanem időről-időre megjelent a főváros sőt az ország legnagyobb hangversenytermeiben. Fenntartója, a Magyar Rádió, mecénásfeladatot is betöltött: új műveket rendelt a magyar zeneszerzőktől és ezeket rendre bemutatta. A kül-és belföldi újdonságok többsége tehát a Hangversenyzenekarnak és a Rádiózenekarnak jutott. E két zenekarral lépett fel a külföldi karmesterek és vendégszólisták nagy része is, ami rendezvényeik vonzerejét nem csekély mértékben fokozta. A Filharmóniai Társaság, a maga évi hat—nyolc hangversenyével, nem lehetett egyenrangú versenytársa a koncertzenélésre szakosodott nagy zenekaroknak. Műsora is elszürkült — amiről, persze, nem maga tehet: a programokataz Országos Filharmónia szerkesztette, mely a Filharmóniai Társaságot, akarva-akaratlan, afféle „hagyományok hangzó múzeuma”-funkció vállalására késztette.”