Az 1918. március 4-i hangversenyről szóló kritikák meglehetősen ambivalens megállapításokat tettek Dohnányi vezényléséről. Több kritikus elismeréssel méltatta a dirigens Dohnányit: a Pesti Napló névtelen cikkírója szerint „[Dohnányi] karmesteri képességei nem várnak felfedezésre, ma is stílust, pregnáns ritmikát, színt és lendületet vitt bele a zenekarba.” Voltak azonban olyan kritikusok, akik nem voltak elégedettek Dohnányi karmesteri teljesítményével. Reinitz Béla, a Világ zenekritikusa szerint „a dirigens Dohnányi mélyen alatta marad a fölényes, elsőrangú zongoraművésznek”, s mint rámutatott: a vezényléshez „sem reászületettsége, sem megfelelő gyakorlata nincs.” A Népszava kritikusa, Papp Viktor hasonló gondolatokat közölt: „Dohnányi nem gyakorlott karmester. Aki olyan tökéletes zongoraművész és olyan érdemes zeneszerző, talán nem is lehet még jó karmester is.” Igen ellenséges megjegyzésekkel illette az Ország-Világ névtelenségbe burkolózó kritikusa a zeneszerző karmesteri debütálását: „[Dohnányi] olyasmire vállalkozott, amihez nem ért, amiket nem gyakorolt és amit ennek folytán nem is tudhat. […] Be kár, hogy ez a Dohnányi dirigál, amikor zongorajátéka páratlanul szép. Miért irigyeli Kerner István babérjait, holott Kerner sohasem kívánta, hogy zongoraművésznek tartsák, pedig nagyon jól zongorázik.” A filharmonikusok november 9. és 11. között három hangverseny megtartására utaztak Berlinbe, melyek az együttes első külföldi hangversenyeinek tekinthetőek.