Pesti Napló

“A filharmóniai társulat ma esti rendkívüli hangversenye, melyet Erkel Ferencz tiszteletére és 80.-ik születése napjának megünneplésére rendezett a Vigadó nagy termében, fényesen sikerült. Az egész terem, valamint a karzatok és az állóhelyek is mind zsúfoltak voltak közönséggel. A főváros zenevilága és mű szerető értelmisége úgyszólván teljes számban jelent meg, hogy őszinte elismerésével kitüntesse a magyar zene legérdemdúsabb nesztorát, kit midőn „Báthory Mária” operájának nyitánya vezényletére a karnagyi emelvényen megjelent: perczekig tartó tapsokkal s éljenzésekkel fogadott. Az ősz maestro, ki fia, Erkel Sándor karján jelent meg, látható megindulással Fogadta a lelkes ovácziót; mely még fokozottabban tört ki, midőn a nagyhatású nyitány véget ért, melyet egész ifjúi hévvel igazgatott. BrouIik, Ódry, Takács és Szendrői, operánk ez elsőrendű tagjai léptek aztán a sorompóba, hogy bemutassák az opera teljes énekkarának közreműködése mellett, ugyancsak az opera magánnégyesét, mely mindvégig lekötötte a közönség figyelmét. Ezt követte P. Bartolucci Viktorina éneke. „Dózsa György” operából énekelte a költő dalait azzal a szép erőteljes és rokonszenves althangjával, mely őr egykoron operánk kedvenczévé tette. A közönség, úgy megjelenésekor, mint a dalok végeztével zajos tapsaival tüntette ki. Ezután következett az est legérdekfeszítőbb száma: Mozart d-moll zongoraversenye, melyet az ősz mester értelmezett a zongorán. Már a részletek [= tételek] közben fölhalmozott [= fölhangzott] a taps és ez elementáris erővel tört ki a saját szerzeményű nagy kadenczia után. Nem volt kéz, mely részt ne vett volna a tüntetésben, mely nemcsak az előadót, hanem a mű klasszikus szellemének megfelelő zeneköltőt is illette. — A mostani nemzedék, mely Erkel Ferenczet ma zongorázni hallotta, fogalmat nyerhetett arról a bevégzett mesteri zongorajátékról, mely eminens virtuózfénykorában sajátja volt. Még ma is oly egyenlően gyöngyözetesek a skálái és futamai s hangütése, klasszikus kifejezése ma is oly mintaszerű , hogy e részben bármelyik mai első virtuózzal is fölveszi a kesztyűt. Nincs oly zeneakadémia a világon, melynek 80 éve daczára még ma is díszére ne válhatnék. Mészáros Imre, a filharmóniai társulat alelnöke két gyönyörű babérkoszorút nyújtott át neki, kísérve a közönség osztatlan tetszésnyilatkozataitól. Az ősz maestro a szünni nem akaró tapsokra, még Hummel egyik szép műve részletével is kedveskedett. Az est egyik fénypontját Náday Ferenczné éneke képezte, ki „Dózsá”-ból Rózsa búcsúját énekelte azzal elragadóan szép és Finom hangjával, mely csak neki sajátja. Oly részlet is ez Erkel operái között, mely a magyar zeneirodalom monumentális alkotásai közé tartozik. A kitűnő művésznő a szünni nem akaró tapsokra még a „Névtelen hősök”-ből énekelt egy gyönyörű magándalt, melyet annak idején az ő számára írták. Dózsa első felvonásának zárójelenetét: Rotter G. k.a., Broulik, Szendrői és a teljes kar értelmezték lendületesen és nagy hatással, melybe belerezdült a Végh Károly hazai orgona-s zongorakészítőtől való orgonais. Az élvezetes és fölemelően kegyeletes előadást Beethoven remek 7-ik szimfóniájának előadása zárta be, Erkel S. vezénylete mellett. A Filharmóniai Társulat zenekara magas mű vészi színvonalon mutatta be e művet.”